Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kétségek és bizonyosságok 1.

2010.03.06

   

    Én magam is a kétkedések útján indultam el. Mivel nem hittem az asztrológiában és az volt a feltett szándékom, hogy bebizonyítom mennyire képtelenség az, amit az asztrológia állít. Egyértelműen a kétkedés volt az, ami motivált. Hogy mennyire sikerült, azt az bizonyítja, hogy ma erről beszélgetünk.

   Kerestem azokat az elveket, amely rámutatna arra, hogy mi volt az, ami az embereket arra indította, hogy a csillagokban keressék a megoldást. Abban biztos voltam, hogy kell lenni egy határozott filozófiai háttérnek, de abban már kételkedtem, hogy ez racionálisan felismerhető és tapasztalható lenne. Egy alkalommal Kant-tól olvastam, aki azt írta, hogy két dologra érdemes figyelni az életünk során. Az egyik a csillagos ég titkai, a másik a lélek rejtelmei. Ezzel én is maximálisan egyetértek, de érdekelt, hogy az Ő esetében ennek a gondolatnak mi lehet a mozgató rugója.      Elkezdtem vizsgálódni, kerestem az érveket és a cáfolatokat. Ezen élményeim hatására átértékeltem az asztrológiáról tett megállapításokat.

Azt hiszem, abban egyetérthetünk, hogy ha valaki ma asztrológiával foglalkozik, két nézettel fog felismerni.

    Az egyik az, amit a közhiedelem tart az asztrológiáról, amit kezdetekben én is hittem. Ez pedig az, hogy minden meg van írva a csillagokba, így az asztrológus a jövőbe lát. Elgondolkodtató állítás, de nézzük meg, milyen alapja lehet ennek. Valóban láthatja az asztrológus a jövő bizonyos részleteit? Mert ha erre a válasz igen, nem mással kell mindenkinek szembesülnie, hogy bizony vannak sorsszerű és elkerülhetetlen dolgok, melyek determináltak.

    A másik az a német iskola hatása, hiszen ott kezdték el először alkalmazni az asztrológiát, mint a személyiség megismerésének lehetséges formáját. Nem véletlen, hogy több pszichológus is kísérőnek választotta munkájához az asztrológiát. pl. Jung, vagy Adler. Ma is találkozhatunk ilyen pszichológusok munkájával, mint Peter Orbán.

   Mindnyájan keresték az összefüggést a lélek és az asztrológia lehetséges kapcsolatára. Adler reflektált is Kantnak az említett megjegyzésére: hogy egyetlen dolgot, azt a kaput kellene megtalálni, amelyet ma spiritualitásnak hívunk. Én azt gondolom, ez nagyon közel jár ahhoz a gondolathoz, amelyben a filozófusok az élet értelmét keresik. 

    Természetesen a mai rohanó világban az asztrológia is keresi helyét, amelyben rátalál arra a szerepre, amiben leginkább hasznára válhat az embereknek. Ha ma valaki asztrológiával foglalkozik, akkor az a törekvés a legfelismerhetőbb, hogy megpróbálják az asztrológiát bele passzírozni egy pszichológia rendszerbe. Egy kicsit eltolódott a mai asztrológia a személyiségelemzés felé, mintha ez lenne a lényege. A tradicionális asztrológia elvei azt mondják, hogy hármas egység van.

A személyiség mutatja meg az adottságainkat, amivel a sorsunkat megvalósítjuk, majd a kapott sorsfeladat létrehozza az eseményeket. Azt hiszem ez a rendszer a mai napig jól felismerhető és alkalmazható.

   Ma egy „komoly” asztrológus elzárkózik a jóslás, vagy a jövő megmutatása előtt. Pedig igenis az asztrológiának vannak olyan részei, olyan eszközei, amit fel lehet használni a jövő meghatározására, vagy akár alakítására.

   Nekem egyedi véleményem van erről. Azt gondolom, hogy minden ember képes a saját sorsát a kezébe venni, és képes irányítani. De a kérdés mindig ott van milyen területen igaz ez?

   Abból kell kiindulnunk, hogy minden ember tökéletes. Egy dolgot kell helyre tennünk, hogy a tökéletességeinket nem vágyainkhoz, hanem feladatunkhoz kapjuk. Ez a megállapítás feltételez egy újabb kérdést? Létezhet -e, hogy egy ember feladattal születik? Hiszen a feladat megjelenése és elvégzéséhez szükséges képesség, már tudatosságot feltételez. A magam részéről én egy dolgot nem tudok elképzelni, hogy véletlenül születünk a világra.

    Mikor az asztrológia szóba kerül, sokan és sokféle képen vélekednek róla. Van, aki feltétel nélkül elfogadja, van, aki kétkedik és van, aki teljesen elutasítja. Azonban nagyon ritkán tesszük fel azt az alapvető kérdést, ami azonnal tisztázná a helyzetet. Hiszünk –e abban, hogy nincsenek véletlenek. Ennek kell lennie az első kérdésnek, és akkor a válasz is könnyen megadható. Mert ez az egy kérdés mindig fel fog vetődni, akár tetszik akár nem. Minden esetben felteszem ezt a kérdést a tanítványaimnak is, amikor tanulni kezdenek. Mert, ha elfogadjuk, hogy nincsenek véletlenek, akkor egyben el kell fogadnunk azt is, hogy minden sorsszerű. Ez pedig önmagában hordoz korlátokat, és ha ezt elfogadjuk, bizonyos mértékben szabadságot is. A tudatunk egyik alapvető problémája ez a kérdés. Gondoljuk csak végig. Ha ezt elfogadjuk, fel kell adnunk azt az alapvető hiedelmet, hogy minden az akaratunkon múlik.

   Minden ember horoszkópjában felismerhető a feladata, amire született. Szinte semmi mást nem teszünk az életünk folyamán, csak így vagy úgy, de megpróbáljuk megoldani. A nehézséget az okozza, hogy ezt racionálisan éppúgy nem lehet megtapasztalni, mint az asztrológia alapelveit.  A feladat felismeréséhez analogikus gondolkodásra van szükség. Ezt viszont többnyire már elfelejtettük. Meg kell találnunk a tehetségünknek, az adottságainknak a szimbólumait, amin keresztül, az Én kiteljesedhet.

   Van egy nagyon egyszerű teszt arra, hogy mit tartunk a saját életünkről és képességeinkről. Tegyük fel azt a kérdést – Mire vágysz az életedben?

    Kiderül, hogy teljesen mindegy milyen adottsága, lehetősége, képessége van az illetőnek, a vágyai, szinte azonosak a többiekével.  Ezeket el szeretnénk érni az életünkben, a lehetőségeinktől függetlenül. Egyenként végig lehetne menni az életterületeinken, az asztrológia 12 házán és megállapíthatnánk, hogy mindenkinek nagyjából ugyan azok a vágyai. El tudjuk képzelni, hogy minden ember ugyan azokat a célokat tudja megvalósítani? Természetesen, nem. De ha ez így van, akkor kell valaminek lennie, ami behatárolja azokat a lehetőségeket, amelyeket bizonyos életterületen az emberek elérhetnek.

   Az asztrológusok alapfelfogása, hogy a születéskori minta az, amit hordozunk, ezen nem lehet változtatni, azt kell valamilyen módon kiteljesíteni. A tanult dolgok, a környezet csak erre épülhet rá. A szociológus azt mondja, hogy a család a környezet határozza meg az ember sorsát, lehetőségeit. Az esélyegyenlőséget a körülményekben látják, nem a mintákban. Ezek részben így is vannak, de ők nem vesznek tudomást arról, hogy létezik a sorsszerűség.

   Én asztrológusként azt vallom, hogy minden ember ahhoz a szülőkhöz születik, akik majd megtanítják arra, amit majd a saját életében ki kell teljesíteni. Ez az Én hitem! Ez az Én bizonyosságom.

   Mikor felismertem, hogy az asztrológia tud valamit, amit szinte semmi sem képes adni számunkra, arra gondoltam fel kell nyitnom az emberek szemét. Azonban arra is rájöttem, hogy ez csak akkor lehet eredményes, ha ez nem ellenkezik az Ő hitrendszerével. Már évek óta nem vitatkozom senkivel arról, hogy az asztrológia valós –e vagy sem. Mára megtanultam, hogy nem szabad senkivel sem vitában szállni, mert a hitről nem lehet vitatkozni. Az vagy van, vagy nincs! Ha ez benne megkérdőjeleződik, akkor én nem tudom vele elfogadtatni a hitemet. Hiszen ha nekem hitem van, akkor keresem azokat a helyzeteket, ahol pozitív oldalról megerősítést kapok. De, ha nincs hitem, akkor bizonyosság sem lehet, mert minden bizonyíték csak azt fogja sugallni, hogy nem találtam meg a cáfolatot, és nem azt, hogy ez így van! Mert sajnos bizonyosságok mindig a negatív oldalon kerestetnek.  

   Minden pillanatban azt tapasztalom, hogy a pozitív oldalt azt folyamatosan megkérdőjelezzük. Ha van egy olyan család, amelyben nincsenek nehézségek és problémák, azt nem a boldogság bizonyítékának tartjuk, hanem még nem jelentkeztek a feszültségek. A pozitív oldal az mindig az adott pillanatban igaz, csak a negatív oldal, ami végleges és bizonyossággal rendelkezik. A boldog házasság az a pillanat része, a végleges, csak amikor már elmúlt.

    Nekünk is ez a problémánk ezzel a kérdéssel, hiszen az asztrológus sem azt kutatja, hogy megmarad-e az, ami tart, hanem hol mehet tönkre, miért bomolhat fel. Ha én bizonyosságot keresek, akkor mindig a negatív oldalról keresek és kapok bizonyítást. Pedig minden ember pozitív bizonyosságra vágyik.

   Sokan kérdezik tőlem, hogy milyen lesz a párkapcsolata? Én erre, csak azt tudom válaszolni, hogy mit kell megélnie a kapcsolata által. Az hogy jó, vagy sem azt csak ő tudhatja. Emiatt az, hogy ma működik a párkapcsolat, az nem bizonyosság számára, csak a pillanatnyi helyzet. Csak az lehetne a bizonyosság a számára, ha nem működne. Azért nehéz a párkapcsolati kérdésekre válaszolni, mert azt sosem tudjuk bebizonyítani, hogy mitől működik csak azt, hogy mitől nem.

    Néhány évvel ez előtt egy ismerősöm fordult hozzám. Megismerkedett egy fiúval, úgy tűnik, számára, hogy ezzel a fiúval el tudja képzelni az életét. Nézzem meg a képletüket, hogy mennyire illenek össze és mit kell tenniük, hogy a kapcsolat továbbra is jól működjön. Lány horoszkópjában az állt, hogy csak az a férfi lehet az életének a párja, akire az anyagiakon keresztül fel tud nézni. Mondta, hogy ez nem probléma, a fiú fuvarozik, ő titkárnő, de nem bírja az egészet, és ahogy jön a gyerek, ő abba hagyja. Egy főkönyvelőnő mellé került titkárnőnek, akivel összebarátkoztak. Egy idő után megfogant a gyermeke, és ahogy mondta, otthon maradt vele. A férje mindent meg tudott teremteni, amire szükségük volt. A barátnője unszolására beiratkozott egy könyvelői iskolába, majd míg a második gyereket nevelte, elvégzett egy számviteli főiskolát. Visszament dolgozni, és egyre előrébb jutott a hivatásában. Ma egy sikeres könyvvizsgáló céget irányít, a férje pedig továbbra is fuvarozik. Most újra megkeresett, mert képtelen felnézni a férjére, és már a puszta jelenléte is zavarja. Mit tegyen? Van egy új kapcsolata. Kit válasszon.

   A válasz továbbra is ugyan az. Amelyik férfi nem tudja, az anyagikban uralni nem lehet a párja. Persze azt nem tudom bebizonyítani, hogy ha a férjére hagyja, az anyagi teremtést nem kell elválniuk. De azt ő is látja, hogy mivel nem a férje teremt, így a kapcsolatuk is tönkre ment. Megint a negatív oldalon van a bizonyosság.    

   Mindig ezzel kell szembesülnöm. Hogy fogadtassak el valamit, ha ebben csak én hiszek? Miként tudjuk bebizonyítani, hogyha azt teszem, ami a feladatom, akkor elkerülök olyan helyzeteket, amit nem tudnék megélni. Csak azzal tudnánk szembesülni, hogy mi történik akkor, ha ezt nem teszem. De biztos, hogy ezt szeretnénk?

   Emiatt van, ha horoszkópokat nézünk, akkor is a negatív oldalról tudunk bizonyítani. Például az egy természetes helyzet, hogy valakinek van gyermeke, - de mi van akkor, ha nincs? Természetesen, akinek nincs gyermeke, az szeretne. Én azt el tudom mondani, miként lehet gyermeke, de ha nem teszi, miként bizonyítom be, hogy lett volna, ha rám hallgat. Ez már hitkérdés! Csak akkor tudja megtenni azt, amit hall, amennyiben hisz benne. Van az a magyar közmondás, hogy „amennyiben tudom, hogy elesek, akkor leülök.” Én ezt a közmondást egy kicsit módosítanám. Ha tudom, hogy elesek, bízom benne, hátha mégsem. 

   Mindig a hiány érdekli az embereket. Ha nincs gyermeke, hogy lehet. Ha nincs párja, hogy találhatna. Ha nincs pénze, mit tegyen, hogy legyen. Mind, mind a hiány pótlásáról szól. De akkor ez azt is jelenti, hogy csak akkor hiszi el, amit mondok, ha ezzel a vágyait erősítem meg. Addig jár asztrológushoz, jósokhoz, míg valaki meg nem ígéri neki, hogy majd később lesz gyermeke. Én akkor bizonyíthatom be az igazamat, ha nem lesz neki. De ér ennyit ez az egész? 

Nemrégiben keresett meg egy lány, aki rendkívül féltékeny volt a párjára. Megkérdezte tőlem, hogy tudna leszokni a féltékenységről. Mondtam neki: „Majd ha megcsalja a párja, leszokik róla.” Gondolom, ez elég cinikusan hangzik, de hát ez az igazság. Ez azért van így, mert ha valakinek bizonyossága van róla, hogy megcsalják, akkor már nem lesz féltékeny, hiszen megtapasztalta. Mikor nem talál bizonyítékot, az nem azt jelenti, hogy nem csal meg, csak ügyes volt. Miért? Mert csak az lehet féltékeny, aki nem tud biztosat. Tehát ha bizonyosságot szeretne, akkor arról szeretne bizonyítékot, hogy megcsalják. És ez minden területen így van.

   Hogy tudnánk bebizonyítani azt, hogy az asztrológia működik vagy sem?  Bizonyításokban mindig az ellenkező oldalról kell kiindulni, tehát onnan, hogy nem működik. Én is innen indultam el...és hát eljutottam odáig, hogy igen, azért az asztrológia mégis csak működik. Arra kerestem a választ, mi lehet a cáfolata. De amíg azt kerestem, egyre több szólt arról, hogy igenis van alapja.

A probléma gyökere egyértelműen a hitben keresendő. Amiben hiszek, ahhoz keresem a bizonyítékokat. Aki be akarja bizonyítani, hogy az asztrológia nem működik, az nem hisz benne, de akkor minek vizsgálja? Erre jöttem rá, és úgy döntöttem megadom azt az esélyt, hogy előítélet nélkül közelítsek hozzá.

    Az asztrológus hisz benne, ő úgy gondolja, működik. De akkor min lehet vitatkozni olyan emberekkel, akik egy fikarcnyit sem hisznek el belőle. Ez az a helyzet, amit nem tudunk megoldani, ezért egyre agresszívabban támadják az asztrológiát. De ez nem baj, hiszen ez az asztrológusokat is arra sarkallhatja, hogy keressék az asztrológia gyenge pontjait.

Sokszor felismerem, hogy nem mindig rendelkezünk olyan hittel és tudással, hogy bizonyítani tudjuk az asztrológia hatásosságát. Egy vitában gyakran kiszolgáltatjuk az asztrológiát, mert nem tudjuk a helyes választ. Megkérdőjelezni sokkal könnyebb valamit, mint bizonyítani a valóságát. Az asztrológia a szimbólumokon keresztül nyilvánul meg, ezért a lehetséges megnyilvánulás számtalan lehet. A tudomány racionális magyarázatokat keres a dolgok működésére. De az asztrológia szimbólumai az analógiákon keresztül látható, az pedig mindig egyéni.

Ha valakinél felismerhető egy analógia, de a másiknál nem, akkor mindig rá lehet, mondani, hogy amelyik működik, az véletlen. S ha egy ember nem illik bele az általunk felvázolt szempontok közé, akkor rögtön rásütik, hogy nem működik.

   Tehát egy dolog egészen biztos. Az asztrológia nem mérhető és vizsgálható azokkal az eszközökkel, amelyet elvárnak a tudományos vizsgálatok.

   De amennyiben elfogadjuk, hogy mindenki céllal, vagy feladattal született, és elfogadjuk, hogy nincsenek véletlenek, akkor már olyan szilárd pontot határoztunk meg, amihez képest már lehet bizonyítani. Hiszen a kételyek mindig a viszonyításból és az összehasonlításból származnak. A problémát általában az okozza, hogy akik az asztrológiát kétségbe vonják, azok csak olyan módszert fogadnak el a bizonyításhoz, amivel valójában nem lehet bizonyítani a hitelességet.

   Hogy lehet valamiről meggyőződni, ha nem tudom menet közben a bizonyosságot átélni. Ebben egyedül a Hit segíthet. Ha nem kérdőjelezem meg a történéseket, amely az életemben történik. Hiszen ahogy az előző példában is láttuk, amíg együtt él a pár, nem tudom azt mondani, hogy jó a házasságuk, csak azt, hogy most jó lehet, hiszen még együtt élnek. Azonban ez nem igaz a jövőre nézve, mert lehet, hogy 5 év múlva már nem lesznek együtt. Tehát nincs bizonyosság, mert a jelenben nincs benne a jövő döntése, csak a sors felkérdezésének lehetősége. Viszont mi a jövőre nézve szeretnénk bizonyosságot, és akkor megnyugodnánk.

   De nem csak a párkapcsolatban láthatjuk ezeket. Ugyan ez igaz a gyereknevelésre is. Azt hiszi a szülő, hogy jól neveli a gyereket, mert azt csinálja, amit elvárnak tőle. De gyakran látom, hogy felnőtt korában vakvágányra fut a gyerek sorsa, és azt hiheti a szülő, hogy rosszul nevelte, pedig csak arról van szó, hogy nem tudta neki azokat az analógiákat megtanítani, amely ahhoz kellett volna, hogy a gyerek más úton haladjon. Emiatt van szinte minden szülőben ott a kétség, hogy jól nevelem –e a gyermekem. Lehet –e bizonyosság. Természetesen ebben az esetben sincs. Majd a jövő eseményei megválaszolják. Addig marad a Hit, hogy mindent megtettem, amit tudtam, és jónak láttam, a többi nem a mi dolgunk.

   Ha azt az elvet elfogadjuk és követjük ezt a logikát, hogy feladattal születtünk, mindig visszafelé kell vizsgálódnunk. Élj visszafelé a jövőben! Ezt az elvemet a tanítványaim nagyon jól ismerik. Ahhoz, hogy ezt megértsük, sorsunkat a feladat oldaláról érdemes vizsgálni. Ha valakinek van egy feladata bármilyen úton halad, bármit is tesz mindig a feladatához fog érni. Mivel az emberi sors feladat a szimbólumok szintjén adott, és ha az ember ezt a szimbólumot figyelembe véve döntene, akkor a sors nem hozhatna olyan eseményt, ami kibillenthetné, és nem érezné sorscsapásnak azokat az eseményeket, melyek a feladata miatt történnek. Nehéznek akkor érzünk valamit, amikor váratlan események történnek velünk, de nagyon nem szeretnénk. Ha valaki elveszti az állását, csak akkor éli meg nehéznek, ha ezt nem akarja.

   Sajnos, ma az emberek sorsa ilyen. Nem vagyunk a váratlan helyzetekre, eseményekre felkészülve. A társadalom azt hangsúlyozza, hogy minden az akaratunkon múlik.

   De nézzük csak meg. Hány olyan ember van, aki azt gondolja, hogy boldog családban fog élni. Egy bizonyos kor után még azt hiszi, hogy majd lesz, csak még nem találta meg az igazit. Később arra gondol, hogy mit kellene tenni, hogy végre legyen párja és gyermeke, majd később már csak azt veszi észre, hogy elment mellette az idő.

   De igaz ez az élet minden területére, mert az emberek többségének eszébe sem jut, hogy valamit nem tud majd megvalósítani az életében, valamiről le kell mondania. Ez a miatt lehet, mert az életünk folyamán a döntéseket nem az alapján hozzuk, hogy mi a sorsunk, mit kell megélnünk, hanem mi az, amit én ebben a pillanatban jónak látok, és amire vágyok.