Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2010.10.10

Jelesebb napok:

Október 4.  Ferenc napja

    Assisi Szent Ferenc, a kolduló rendnek, a ferenceseknek az alapítója. A madarak oltalmazója.

Október 7.  Olvasós Boldogasszony

   Az októberi Mária-ünnepek kiemelkedő napja. Egyházi elnevezése az ünnepnek: Rózsafüzér királynéja.

Október 15. Teréz napja

   Szent Teréz egyházi ünnepe. Sok helyen ilyenkor kezdik a szüretet. Ilyenkor szokott lenni a vénasszonyok nyara is.

Október 16.  Gál napja

   Hagyományosan az őszi búzavetés napja.

Október 20. Vendel napja

   Névadója, Szent Vendel ír királyfi volt, aki- a legenda szerint- Rómába zarándokolt, majd bűnbocsánatot nyerve, remete életet élt. Végül pásztornak szegődött egy földbirtokoshoz.  Miután pásztorkodott a hazai pásztorok is védőszentjüknek tekintik.

Október 21. Orsolya napja

    Régen volt olyan hely Magyarországon, ahol e napon kezdték meg a szüretelést. E napon kezdték el a káposzta betakarítását.

Október 26. Demeter napja

   Az egyház harcos szentjei közé tartozik. Általában úgy ábrázolják, mint egy piros lovon ülő vitézt, aki a dárdájával átdöf egy földön heverő pogány fegyverest. Egyes vidékeken Dömötörnek nevezik.

   A hagyomány szerint a IV. században élt, és éppen ezen a napon halt vértanúhalált, mert megtagadta a pogány istenek imádását. A keleti egyházban különös tisztelet övezi. Kezdettől fogva a pásztorok és a katonák védőszentje.

Október 28. Simon, Júda napja

    E napon szokták hagyományosan megkezdeni a szüretet Tokajban.

Október 31. Farkas

   A paraszti életben arról nevezetes, hogy jó napnak tartják a gyümölcsfák ültetésére.

A református egyháznak egyik legnagyobb ünnepe, a reformáció emléknapja. Luther Márton 1517. október 31-dikén függesztette ki 95 pontját felsoroló téziseit a wittenbergi várkápolna kapujára.